Elfogadta a kormány az új Nemzeti alaptantervet (NAT). A dokumentumot méltatva az emberi erőforrások minisztere úgy fogalmazott: annak nemzetösszetartó ereje lehet. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetője, illetve az oktatásért felelős államtitkár részvételével csütörtökön a kormányszóvivői tájékoztatón bemutatták a kormány által előző nap elfogadott új Nemzeti alaptantervet. Giró-Szász András kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy a kormányváltás alkalmával világosság vált: számtalan olyan alrendszer van, mely felülvizsgálatra szorul, ennek megfelelően a magyar közoktatási rendszer hiányosságát is számos vizsgálat igazolta. A nemzeti köznevelési törvény és a felsőoktatási törvény után a Nemzeti alaptanterv hivatott korrigálni a rendszer hibáit - mondta. Hozzátette: az oktatás alapvetően állami feladat, az intézmények azonban megőrzik autonómiájukat és minden településen egységes színvonalú oktatásban részesülhetnek a tanulók. Balog Zoltán elismeréssel illette Hoffmann Rózsa munkáját, aki – mint kiemelte - a szervezeti átalakulások alatt is képes volt levezényelni a tanterv elkészítését. A miniszter időtállónak és korszerűnek nevezte a dokumentumot, majd leszögezte: azáltal, hogy egyfajta közös tudást hoz létre, nemzetösszetartó ereje lehet. Kiemelte, hogy az egyik legfontosabb erőforrás az oktatás és a tanulás, az új NAT ennek megfelelően azt a nemzeti közkincset prezentálja, mely egyben a nemzeti tudás minimuma. Kitért arra is, hogy komoly, több éves munka előzte meg a tegnapi döntést, mely mögött tekintélyes, hazánkban a kultúrát képviselő emberek álltak védnöki testületként. Az oktatásért felelős államtitkár leszögezte, hogy a NAT a nemrégiben elfogadott köznevelési- és a felsőoktatási törvény után a harmadik legfontosabb dokumentum. Hoffmann Rózsa elmondta, az alaptanterv értéktartalmú, korszerű, összhangban van az Európai Uniós trendekkel. Emlékeztetett, hogy az új Nemzeti alaptantervvel részben a régi hagyományokhoz is visszatértek, és újra rögzítették a közműveltségi minimumokat. Azonban – folytatta – még nincsenek készen, hiszen készülnek a kerettantervek, melyekből az iskoláknak joga és kötelezettsége választani, szabályozott körülmények között lehetőség van a tehát kísérletezésre is. Ezzel pedig – nyomatékosította - valódi esélyegyenlőséget biztosítanak. A NAT megszületését megelőző munkáról szólva elmondta, hogy azt mintegy százötven szakemberből álló csapat alkotta meg, - akik között az akadémikustól a tanítóig rengeteg szakma képviseltette magát - a folyamat végén pedig egy védnöki testület hagyta jóvá a dokumentumot. A hamarosan parlament elé kerülő dokumentum öt évig lesz érvényes.
Forrás: kormany.hu
Május 12-én 50 tanulóval elmentünk a máriapócsi gyermekbúcsúra. Sokan most jártak először ezen a számunkra oly fontos búcsújáró helyen, ahol a Szűzanya képe háromszor is könnyezett. Már az odaúton is jól éreztük magunkat, hiszen Lajos atya vezetésével elénekeltük az összes kedvenc énekünket, amelyeket az áhítatokon tanultunk meg. A busszal a Pápa téren parkoltunk le, onnan begyalogoltunk a bazilikához. Paraklisszal kezdődött a program, majd az egyes állomáshelyeken különböző játékos feladatok vártak minket. Már az elején szemet szúrt mindenkinek a sok sátor, ahol aztán mindenki elköltötte a magával hozott pénzét, ajándékokat vettünk az otthon maradottaknak. Volt egy előzetes feladatunk is. A szervezők kérték, hogy egy kőre írjunk rá egy idézetet a Szentírásból A maga kövét mindenki leadta érkezéskor, és amikor jöttünk el, mi is megkaptuk egy iskola kövét, amin ez állt: „Szeressétek egymást”. Ez az üzenetet hoztuk nektek Máriapócsról. Gondolkodjatok el rajta, milyen fontos ez a mondat az életetekben. Sokszor nem sikerül megtenni, mert De nehéz szeretni az osztálytársadat, aki egész nap csak idegesít, vagy a tanárodat, aki rossz jegyet ad, és azt akarja, hogy tanuljál, a testvéredet, aki mindig árulkodik. De próbáld meg, csak akarni kell! (Képek itt!)
Ferenc József 1912. május 6-án kiadott rendeletével alapította meg a Hajdúdorogi Egyházmegyét. Az alapítást egy hónappal később X. Szent Piusz pápa hagyta jóvá a Christifideles graeci kezdetű bullával. Az egyházmegye alapítására május 12-én a Parlamentben is megemlékeztek. (Képek)
Bővebben...

A Szent Miklós turisztikai csoport túrát szervez a Szlovák Paradicsom elnevezésű - Edelénytől 150 km-re fekvő - páratlan szépségű turisztikai területre, Szlovákiába. Ha kedvet érzel a különleges, kalandos sportélményhez, jelentkezz Te is a túrafelhívásra!
Tovább a teljes cikkre!

Egy hazai bolthálózat meghívására a London 2012 olimpiai játékok jegyében, városunkba látogatott Wichmann Tamás többszörös Világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes sportoló, aki a kenu sportágban ért el kimagasló sikereket. Öröm volt látni diákjainkat, a híres sportember körében (képek itt). Bár ők nem láthatták versenyezni, de testnevelő tanáraiktól kapott tájékoztatás alapján szeretettel fordultak a kilencszeres világbajnok felé.
Egykor Magyarország egyik legnépszerűbb sportembere volt. 1979-ben megkapta az UNESCO fair play díját.
Sportegyesületei: 1962-1966: MHS 1966-1971: Egyetértés 1971-1975: VM Egyetértés 1975-1983: MTK-VM
1985-ben Popej szerepét játszotta Bujtor István, Az elvarázsolt dollár című filmjében. Jelenleg az MTK-ban gyerekekkel foglalkozik. 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével ismerték el sportolói és edzői tevékenységét. Forrás: wikipedia.hu
|
A Nemzeti alaptanterv (NAT) a nemzeti köznevelési törvény után a második legfontosabb dokumentum, amely a vállalt határidőn belül készült el – hangsúlyozta Hoffmann Rózsa keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten. Mint az államtitkár elmondta: az elkészült alaptanterv a köznevelési rendszer alapvető átalakítását jelenti. Ezzel a dokumentummal ugyanis visszatérnek ahhoz a szabályozáshoz, mely korábban az oktatási munka fontos iránymutatója volt, és melyet 2003-ban megszüntetett az akkori kormány. Emellett természetesen – tette hozzá – megőrzik mindazt, ami jó és értékes volt a korábbi alaptantervben.
Bővebben...
Mindenkit szeretettel várunk idén is a gyermekbúcsúra, amely 2012. május 12-én lesz Máriapócson. Ebben az évben a húsvét utáni köszönésünket választottuk jelmondatként: Föltámadt Krisztus! Valóban Föltámadt! A búcsú témáit ezen alkalommal két gondolatra fűztük föl: egyház és görögkatolikus kincseink.
A tervezett program: Az autóbuszok, autók szokás szerint a Pápa téren parkolhatnak, majd onnan hagyományaink szerint processzióban érkeznének a bazilikához. Jó lenne, ha éneklő gyerekek hangja töltené be a várost! Idén egy különleges ajándékkal térhetnek majd haza gyermekeink: kérünk minden egyházközséget, egyénileg érkező csoportot, hogy hozzon magával egy cipős dobozt, amiben egy olyan követ helyezzen el, amire egy általuk kiválasztott bibliai idézetet írtak a gyermekek. Kérjük, a dobozra írják rá egyházközségük nevét. A búcsú végeztével mindenki hazavihet egy másik dobozt, amiben szintén egy követ talál egy bibliai idézettel. A bazilika bejárata előtt segítőink várják majd a csoportokat, amikor is leadhatják az előre elkészített cipős dobozaikat. Ezután a bazilikában mindenki az „Üdvözlégy Istenszülő Szűz Mária” kezdetű énekkel köszönne.
9.30 órakor kezdődik a Paraklisz, melybe reményeink szerint mindenki bekapcsolódik majd szép énekével. 10.30 órakor kezdődnek a csoportos foglalkozások három korcsoportban (óvodás, alsós és felsős korosztály számára), közel 60 állomáson. 12.30 órakor a centenáriumi himnusz éneklésével ér véget programunk.
Iskolánk is szervez utat a búcsúba. Érdeklődni Mészáros Marianna tanárnőnél és Kovács Lajos atyánál lehet. Szeretettel várunk minden gyermeket és szívében fiatalt búcsúnkra!
Forrás: gorogkatolikus.hu
Kedves Diákok!
Felkerültek új blogbejegyzések a Vesd Bele Magad Program keretében az oldalra.
Várjuk a hozzászólásokat , képeket, és az élménybeszámolókat:
Bővebben...
Az anyaság az egyik legszentebb állapot az emberiség életében, amióta a Teremtő Isten anyának rendelte az elsőnek megteremtett asszonyt, Évát. Ám az anyai állapot különlegessé és még magasztosabbá emelkedett azóta, amióta Isten emberré lett és a názáreti szűz, Mária Isten Anyjává lett. „Az anyai állapotot a természet rendje felett megismerted, ó Istenszülő, és szűznek maradtál az elmét és szót felülhaladó módon és szülésed csodáját a nyelv elbeszélni nem képes…” – énekli az Egyház a 7. hangú dogmatikonban. Amikor az édesanyákat szeretnénk köszönteni, mindenekelőtt a szentséges Istenszülőt kell köszöntenünk, aki nemcsak megszentelte az anyaságot, hanem azt – Isten kegyelméből – fölemelte a mennyei dicsőségbe. Éppen őmiatta és általa tiszteljük az anyákat, mert üdvösségünket – emberi oldalról nézve – éppen egy édesanyának köszönhetjük. Szent Egyházunk az örömteli és áldott húsvéti időben is végig arra figyelmeztet, hogy ne feledkezzünk meg a legszentebb anyáról, szűz Máriáról: „…legtisztább, szent Szűz örvendezz, és ismét mondom: örvendezz, mert Fiad feltámadt harmadnap a sírból…”
Fóris Mártonné tanárnő és tanítványai újra kapát és gereblyét vettek kezükbe, hogy szebbé tegyék iskolánk udvarát.

Bővebben...

A ferences szerzetes derűs természetességgel beszél a hivatásról, a „rossz” gyerekek neveléséről és arról, hogyan szól hozzánk Isten.
|